Aufmuth Zsolt

Az akarat szabadsága

Igazat adhatunk-e Schopenhauernek, aki tagadta a szabad akarat létezését, és az ember cselekedeteit a körülmények formálta veleszületett jellem meghatározottsága alá rendelte?

Schopenhauer tagadta az objektív véletlen létezését.

Objektív véletlen alatt az olyan történést értünk, amely bekövetkezése ugyan többnyire várható, de a történés minden tulajdonsága nem tudható előre. És itt nem az ismereteink hiánya az akadályozó tényező, hanem a megszerezhető információ statisztikus jellege. Az ilyen jelenségekről szól például a kvantumfizikában a Heisenberg-féle határozatlansági elv is.

            Nos, amennyiben tagadjuk az objektív véletlen létezését, és elismerjük a kauzalitás ok és okozat közti összefüggését, akkor nyilvánvalóan a világ működése mechanikussá, külső szemlélő számára (ha létezhetne ilyen) kiszámíthatóvá válik, vagyis a legmerevebb determinizmust kapjuk. Az ilyen világban nyilván nincs helye a szabad akaratnak, mint mozgatóerőnek. Sőt az ilyen világnak nyilván Istenre sincs szüksége a működéshez. Ekkor tehát az Isteni teremtés szabadsága csupán a kezdőlökéshez kellhet. Ezen túlmenően teljesen értelmetlen volna a gondviselésről beszélni illetve sok fogalom értelmét vesztené, úgy mint a hit, alkotókészség, Jézus élete, erkölcs, etika, ... szinte minden emberi elv haszontalanná válna.

            Tartsuk hát meg az Objektív véletlent, mint egy olyan tényezőt, ami nem bír semmiféle szándékkal, és nem nyilvánul meg benne még Isten akarata sem. Mert ha ez utóbbit nem tételezzük fel, akkor szintén nem beszélhetünk szabad akaratról, mivel a világ működésének minden olyan pontján ahol nem a merev okság érvényesül, Isten akaratát kell lássuk. Ha pedig így van, akkor az emberben esetleg rejlő szabadság Isten akaratával helyettesítődik, vagyis megszűnik önmagától valónak, így szabadnak lenni. Ekkor tehát a világ nem más mint Isten gondolata. Ekkor már csak az a kérdés marad nyitva, hogy Istent a világ részének tekintjük, vagy azon kívülállónak. Röviden fussunk át e két lehetőség felett.

Ha Isten a világ része, akkor létezik minden előzetes ok nélküli szabad akarat, hiszen Istennek is létre kellett jönnie, meg kellett teremtődnie. Értelmetlenség lenne azt állítani, hogy Istent teremtették, vagy hogy mindig is létezett. Isten csakis a szabad akarat megnyilvánulásaként értelmezhető.

A másik lehetőség szerint Isten nem része a világnak, hanem teremtője. Ebben az esetben tehát szabad akarat a világunkban nem létezik, csak Istenben, és az ő akaratának megnyilvánulásaként realizálódik az Objektív véletlen esemény kimenetele. Ezen szálak továbbfűzését meghagynám a teológusoknak.

Megjegyzés: A szabad akarattól és Objektív véletlentől megfosztott világunk furcsa mód lehetőséget teremt a jövőbe, és múltba látásra. Kicsit olyan lenne ez, mint a determinált világ valami furcsa öntudata. Számomra ez teljesen elfogadhatatlan.

            Adott tehát az Objektív véletlent, mint egy olyan tényező, ami nem bír semmiféle szándékkal, és nem nyilvánul meg benne semminemű előzetes ok okozata.

Amennyiben ezt a feltételezést elfogadjuk, rögtön hihetetlen színessé, és kiszámíthatatlanná, és így megjósolhatatlanná válik a világ. Ennek a magyarázata nyilván az, hogy a kauzalitás által mozgatott események láncolatába lépten nyomon, azt teljesen átszőve, és kihagyhatatlanul beleszövődik a véletlen, amit nem értelmezhetünk másként, mint a történések szabadsága. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha sikerülne is kétszer egymás után azonos körülményeket teremteni, mondjuk egy fizikai kísérletnek, akkor sem zajlanának le kétszer egyformán. Minél tovább figyelnénk a kísérletet, annál szembeötlőbb lenne a különbség. Vagy minél pontosabban figyelnénk azokat, annál hamarabb mutatkozna különbség. E kettő egyet jelent. A törvények szigorú meghatározó jellege tehát oda van. Helyette pontatlan valószínűségi becsléseket adhatunk csak az események lezajlásáról, még akkor is ha az azokat nagyvonalakban mozgató erőket egzakt törvények uralják is. A megjósolhatatlanság tehát a rendszer működésének természetes velejárója, annak lényegében rejlik. A rendszer, azaz a világ működését tekintve tehát szabad. Hogy milyenné alakul, azt nem lehet előre minden részletére megjósolni, és így az egészre vonatkozólag sem. Vagyis hiába precízek a megfigyeléseinkből származó törvények, amik a jelenségeket leírják, mégis csak korlátozott előrelátásra adnak lehetőséget. A világ tehát szabad, de mégsem mondhatjuk, hogy valamely akarat mozgatná, alakítaná, formálná. A törvények, és a véletlen összjátékaként alakul, változik.

            Tekintsük át ezek után az Ember helyét, és szerepét és lehetőségeit ebben az Istentelen világban. Adott az Ember, aki mint az állatok is születéskor kapott egy genetikai kódot a szüleitől. Ebben a genetikai kódban a testfelépítésen, vegetatív működésen kívül néhány alapvető viselkedési forma is helyet kapott. Ezek egyes állatoknál konkrét tudásanyagként jelentkeznek, úgy mint a járás, futás képessége például a szavannák növényevő állatainál. Ezek az állatok képesek a megszületésük után egy órával a csordával együtt futni, és így eleve rendelkezniük kell a koordinációs készséggel, bizonyos helyzetek, tárgyak felismerésének képességével, hiszen futás közben sohasem látott tárgyakat kell kikerülni, átugrani, sosem látott állatok elől kell menekülni, illetve azokat mint veszélyteleneket figyelmen kívül hagyni. Ezeket a képességeket megszerezni nyilvánvalóan nem lehet egy-két óra alatt.

Látjuk tehát, hogy léteznek állatok, amelyek képesek konkrét tudásanyagot, képességeket, hajlamokat genetikai úton átörökíteni az utódokba. Feltételezhetjük, és a tudomány is alátámasztani látszik azt, hogy az ember is ilyen. Az embernél persze más képességek öröklése vált fontossá mint az állatoknál. Ezeket most nem részletezzük. A lényeg csupán az, hogy vannak ilyenek. Sőt tovább is kell mennünk. Azt kell feltételeznünk, hogy a különböző egyedek kisebb, nagyobb mértékben különböző képességeket örökölnek, hiszen semmi okunk nem lehet valamiféle egységesítési törekvést feltételezni, hiszen ez az evolúció lényegét tagadná. Másfelől el kell fogadnunk, mint nyilvánvaló igazságot, azt hogy a külvilág ingerei, tapasztalatai, az örökölt hajlamok, és test fizikai működéséből fakadó motivációk együttesen formálják a tudatunkat. Ez az a mechanizmus, ami végül kialakít az Embernek nevezett hústömegben egy individuumot, vagyis egy minden mástól különböző öntudatot, jellemet, egyéniséget.

            A kérdés tehát az, hogy az ekképp kialakult, és formálódott ember élve a szabadon önmaga törvényei szerint működő világban bír-e saját szabadsággal, vagyis önálló akarattal, amely nem annyi csupán, hogy válaszol a külvilág ingereire és saját belső motivációjára, hanem valóban képes-e adott esetben valamit, vagy annak az ellenkezőjét is kívánni, szándékozni, akarni. Vizsgáljuk tehát ezt.

Az emberi akarat sarkalatos pontja a döntés. Dönthetünk-e adott helyzetben így, vagy annak ellenkezőjeképp. Az ember élete során szinte percről percre döntési helyzetekkel szembesül. Vannak apróbb döntések, vannak fontosabb döntések. A lényegtelenebbnek látszó dolgok esetében az ember nem sokat töpreng, véletlenszerűen tehát szabadon választ a kínálkozó lehetőségek közül. És nem esik a filozófusok nevetséges csapdájába, miszerint azonos motivációval rendelkező két helyzet közül végtelen idő alatt sem tud az ember választani.

A döntés nem mindig a legjobb, de mivel a jelentősége kicsi, így a veszteség is kicsi, viszont tanpéldának ez is jó. A fontosabb problémáknál igyekszik az ember sorra venni a külső belső motivációkat, mérlegelni a lehetséges választások kimenetelét, és ezek alapján maximalizálni a „nyereséget”, vagy minimalizálni a veszteséget. Ezek a döntések legtöbbször nem szabadok, mivel az értelmi képességeink, információink, motivációink által mechanikusan meghozott elhatározást tükröznek. A szabadság akkor kerülhet szóba, ha valamiért a lehetséges alternatívák várható eredményei tolerancia küszöbön belül azonosak. Ekkor az ember igyekszik a „megérzéseire” hallgatni, ami nem más, mint egyfajta mélyen leülepedett meta szintű tudás, tapasztalat. Ha ez sem nyújt támpontot, akkor jön a szabadság. Akkor találomra kiválasztjuk az egyik lehetőséget, és nem mérlegelünk tovább. Itt érhető tetten a szabadság. A Választás szabadsága. Persze ez a szabadság megkérdőjelezhető értékű, mert nem hoz előnyösebb helyzetbe, de nem is ez a feladata. Hanem csupán az, hogy túllendítsen a filozófusok csapdáján. Ha a fenti okfejtés elfogadható, akkor kijelenthetjük, hogy minél kisebb belátó, és mérlegelő képességgel, információval rendelkezik valaki, annál szabadabb a döntése, vagyis annál szabadabb az akarata. A legszabadabbak tehát a gyerekek, és a buták, és minél tájékozottabb, intelligensebb valaki, annál inkább megjósolható a döntése, annál kevésbé szabad az akarata.

            Végül megállapíthatjuk, hogy ha valaki szabad akar lenni, nem kell mást tennie, mint tudatlannak, és butának maradnia. A szabadságnak tehát ára is van, mégpedig az életszínvonal alacsony szintje, hiszen a szabadon, vagyis véletlenszerűen meghozott döntések csak maximum 50%-ban jó döntések. Lehetnek persze kivételesen szerencsés emberek, akiknek többször sikerül szabadon, és jól is dönteni. Ezek az életművészek. A többiek pedig többé kevésbe az életszínvonaluk rabszolgái.

            Hát valahogy ekképp.